A sors fintora - vagyis inkább gúnyos vigyora -, hogy alig két nappal azután, hogy az ezelőtti bejegyzésben beígértem a Peloponnészosz-körút leírását, ellopták a laptopomat, melyen az a leírás nagyjából készen volt. Sehol nincs róla mentésem, így most kedvem se sok hozza, hogy elölről kezdjem. Előbb felteszem az idei olasz út képeit, melyről nemrég értünk haza, aztán újra nekifogok annak az öt napnak a beszámolójához.
Mivel az idei őszi vakáció ideje is egyezett a Botiékéval, már korábban eldöntöttük, hogy a tavalyi toszkán út mintájára az idén is eltöltünk egy hetet közösen. A szállást én kerestem és foglaltam az airbnb-n, a helyszín a Comói-tó partján fekvő olasz kisváros, Lenno lett, de a határ közelsége miatt adott volt egy (két-három) svájci kirándulás is. Amekkora szerencsénk volt a tavalyi toszkán ősszel, az idén azt kamatostul megfizettük: az elmúlt évek egyik legnagyobb vihara pusztított Olaszországban ott-tartózkodásunk hete alatt. Szerencsére mi ebből csak annyit érzékeltünk, hogy mindegyre esett az eső, főleg az első két napon, amikor csak egy pár rövid sétára és kávézni mentünk ki a házból.
Kedden aztán végre komozdultunk, és miután Comóban pótoltuk autónk hiányzó oldalüvegét (melynek hiánya szoros összefüggésben áll az első bekezdésben említett laptophiánnyal...), meglátogattuk Luganót, szerdán pedig Monzát és Milánót. Csütörtökön újra Svájc volt a célpont, pénteken pedig a Comói-tó partját néztük meg közelebbről - ha már ott laktunk.
Bár az időjárás nem igazán kedvezett, azért sikerült sok szépet látni, ezekből egy album sok képaláírással az alábbi képre kattintva böngészhető.

Egy kis színház, egy pár fénykép...

...és egy videó.

Sok időt szoktam tölteni utazások tervezgetésével, térképet böngészve, leírásokat olvasva, szállásokat nézegetve - biztos többet, mint utazással. Ezeknek a tervezgetéseknek, álmodozásoknak a leggyakoribb célpontja Olaszország, pedig még soha nem voltam ott. A családomnak az idegeire megyek a Gubbio köré tervezett umbriai úttal, a szicíliai és calabriai nyaralásokkal, és a többi olasz kirándulással, amelyeket évek óta tervezek, de még soha nem sikerült egyik sem. Az okok igen egyszerűek: távolság és pénz. A távolság azért gond, mert valahogy azt gondolom, hogy az az Olaszország, amit én keresek, Bologna-tól délre kezdődik, azaz itthonról az út erőltetve is négy nap (oda-vissza), de kényelmesen inkább hat. Minden tervezgetésnek az lett a vége, hogy Görögország sokkal elérhetőbb, ráadásul ott már többször voltunk és soha nem csalódtunk.

1 híján 30 kép

Ilyen felvezető után vicces ezt írni, de az őszi toszkánai kirándulás Botiékkal egy spontán ötlet volt. Tovább...

Nem tagadom, hogy a felemásra sikerült májusi hungaroringi WTCC futamok után maradt bennem egy kis hiányérzet. Nem nekünk nem sikerült a kirándulás, hanem kedvenc pilótánk, Michelisz Norbi versenyei - szerettük volna legalább az egyik verseny után a dobogón látni őt. Ez azonban - rajta kivül álló okokból - nem sikerült. Így, mikor nem sokkal később kiderült, hogy Norbi a magyarországi TCR futamon is rajthoz áll, ráadásul a saját csapatában (M1RA), eldöntöttem, hogy újra kimegyünk Tamással.
Három széria versenyzett a hétvégén: a német túraautó bajnokság (DTM), a Formula 3 (benne Mick Schumacherrel) és a TCR - minket érthetően ez utóbbi érdekelt a legjobban. A M1RA hétvégi eredményei: első rajthely és győzelem mindkét futamon. Így végre nyugodtan jöttünk haza Tamással, mert kétszer is hallhattuk a Himnuszt vasárnap :)
Az alábbi képet egy ismeretlen Norbi rajongó küldte FB-on, mert felismerte rajta Tamást. Köszönet, G.I.

Fotóalbum

Az alábbi fotóalbumban két magyarországi kirándulás képei vannak. Előbb május elején töltöttünk egy hosszú hétvégét Botiéknál Budapesten, majd egy héttel később Tamással kettesben látogattunk ki a Humgaroringre, a WTCC futamra.

Fotóalbum

Adósságtörlesztés

Az agyam egy eldugott sarkában már rég terveztem egy kirándulást egyetemi éveim helyszíneire: Temesvárra és Szegedre. Nem, Szegeden nem jártam egyetemre (csak majdnem), de az öt év alatt jó pár hétvégét töltöttem ott barátoknál. Mindkét várost nagyon szeretem hatalmas parkjai, terei miatt - jelszó: csak semmi zsúfoltság. Szóval már rég terveztem egy kirándulást ide, de valamiért mindig halasztódott. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, kerülve mindenféle egyeztetést, kedden lefoglaltam egy kollégiumi szobát péntek és szombat éjjelre a szegedi Szent Imre Szakkolégiumba. Ha valaki hasonló alacsony költségvetésű kiránduláson gondolkodik, a kollégiumi szállás szerintem a legjobb megoldás ár/érték arányban. Azt nem mondom, hogy visszahozta a temesvári bentlakásokban eltöltött évek hangulatát, mert azokhoz a körülményekhez képest egy tetszőleges magyarországi bentlakás nagyságrendekkel komfortosabb.
Péntek hajnalban indultunk itthonról, Aradon keresztül délben érkeztünk meg a kollégiumba. Az aznapra tervezett fürdést szombatra halasztottuk, és egy rövid pihenés után az enyhén borús időben nyakunkba vettük a várost. Jó érzés volt felkeresni a régi helyszíneket: a Dugonics teret, a Dóm teret, a Kárász utcát, a még mindig csodálatos Széchenyi teret, a Tisza-partot és a többi kis utcácskát. Szegeden sok minden változott, de a város hangulata nem. Helyenként megszépült, más helyeken kicsit el lett hanyagolva, de még mindig az a szellős Tisza-parti város maradt, amire emlékeztem.

A hétvége képekben és képaláírásokban

Szombaton korán (nyitásra) kinn voltunk a mórahalmi Szt. Erzsébet gyógyfürdőn, ami a gyerekeknek felért a Paradicsommal. Hosszú-hosszú órákat töltöttek a különféle (összesen majdnem 20) medencében, nagy nehezen tudtuk rávenni őket, hogy délután öt óra körül vissza induljunk Szegedre, ahova hamarosan érkeztek Botiék is Budapestről. A fürdő után még megálltunk a Mórahalmi Rétesháznál, ahol megnéztük a gyönyörűen berendezett tájházat - Botiék természetesen előbb értek a kollégiumhoz, mint mi :) Este újabb szegedi séta következett, majd vasárnap délelőtt közösen indultunk Temesvárra.
Temesvár többet változott az elmúlt 15 évben, mint Szeged, és többnyire előnyére. Helyenként ugyan picit zsúfoltabb lett, de a történelmi központ felújítása, a rendezett parkok, a kiépített bicikliutak mind-mind azt mutatják, hogy Temesvár még mindig Románia egyik legnyugatibb városa, és nem csak földrajzilag.
Mivel hosszú út várt még ránk hazáig, du. 6 órakor elindultunk, és fáradtan, de mind a négyen élményekkel tele értünk haza 3 hosszú nap után.

Így történt, hogy 2015 februárjának első hétvégéjén a Péterék házában gyűltünk össze a fenti levél tárgyát képező problémát megoldani. Szerencsére a kérdésre válasz született, íme a képek (a fotókért köszönet Botinak és Andrisnak):

A kirándulás fényképalbuma (fenti fotó: Kiss András)

Otthon töltöttük a tavaly év végét, jó volt végre a 2 hét "pihenés". Második héten vendégeink is voltak, Andrisék és Botiék látogattak meg, velük közösen kirándultunk a környéken. A két hét alatt készített képekért köszönet mindenkinek a társaságból.

Fotóalbum

Pádison voltunk a hétvégén Péteréknél és a várakozással ellentétben csuda jó időt kaptunk, 2 nap alatt egyszer sem esett. Hazafele jövet megálltunk a havasrekettyei vízesésnél, majd onnan Kolozsváron keresztül hajnali kettőre értünk haza a (fékhibás) Ferozával.
A fotóalbumban erről a kirándulásról vannak képek, meg előtte még néhány korábbi fotó az elmúlt hónapokból. Apropó elmúlt hónapok: Tamást kicsengették, ősszel kezdi az iskolát, Andrea pedig a kiscsoportot :)

Fotóalbum

Az elmúlt hétvégén premier volt: fiúgyerekes kirándulást szerveztünk a Péterék házához. Ez azt jelentette, hogy itthon maradtak a feleségek és a csöppségek, viszont ott volt Andris és Andriska, Boti és Barnika, Péter és Ákos, valamint mi ketten Tamással.
Mivel a Feroza 1 hónapja szervízben rostokol egy küszöbre várva, ezúttal a Lancerrel mentünk (szintén premier). Péntek hajnalban indultunk, és dél körülre értünk fel Péterékkel együtt, nem sokkal utánunk érkeztek Andrisék és Botiék is.
A pénteki napra csak egy rövid séta jutott (de egy hirtelen jött zápornak köszönhetően tökéletesen eláztunk), szombaton azonban hosszabb túrára indultunk: autóval átmentünk a pádisi fennsíkra, majd onnan gyalog a Szamosbazár körúton található Aragyásza-barlanghoz. Az előjelek nem voltak túl bíztatóak, előbb a szomszédunk mondta még a háznál, hogy Pádisra "ezekkel az autókkal nem lehet átmenni", majd a gyalogtúra elején találkoztunk egy juhásszal, aki két dologgal bíztatott: "Hm, úgy látom szaladnak a lovak, tehát jön a medve" és "ekkora gyerekekkel lehetetlen bemenni a barlangba". Nos, jelentem nekünk sikerült.

A hétvége fotóalbuma

Az útvonalról találtam egy jó blogbejegyzést , ami majdnem szószerint igaz ránk is, tehát onnan idéznék:

"Végre megláttuk az Aragyásza-barlang bejáratát, ahová csak a patakmederben lépegetve lehetett bejutni. Pár lépést haladtunk előre, aztán elértünk egy létrához, amin le kellett mászni és tovább is a patakmederben haladtunk tovább, természetesen felkapcsolt elemlámpákkal. Imitt-amott a barlang teteje be volt szakadva és beszűrődött egy kis természetes fény is, meg a szemünk is hozzászokott a sötéthez és könnyebben haladtunk előre. Talán a legnehezebb rész az volt, amikor a barlang kijáratához értünk. Egy kicsit nedves, csúszós volt a sziklafal is és a lánc is, amibe kapaszkodni kellett az eléggé meredek kifelé vezető úton. Végre megláttuk a napfényt és a pár lépéssel arrébb csörgedezett a Meleg-Szamos. "

A barlangban a gyerekekkel helyenkén nem volt könnyű, például a fent említett létra néhány foka hiányzott, és itt Tamás kijelentette, hogy ő fél, és inkább menjünk vissza, de aztán meggyőztem, és folytattuk az utat. Miután kiértünk, nemsokára elkezdett zuhogni az eső, így az autókhoz visszavezető utat esőben tettük meg. Általában mindenkinek volt vízhatlan ruhája, én viszont bőrig áztam, a házhoz visszaérve azonban csodálatos napsütés fogadott, és a ruháink gyorsan megszáradtak. Vacsorára hosszúra nyúló grillezés kezdődött, Tamásnak még halat is sütöttünk, aztán a késői lefekvés után vasárnap ebédidőben indultunk haza.

Szombaton (május 18) estére érkeztek meg vendégeink, egy röpke 18 órás út végén Agyagfalvára (koltói és vásárhelyi megállókkal). Másnap kihasználtuk a gyönyörű időjárást, és kivittük a 3 gyereket az agyagfalvi és a sükői kilátóhoz (nagyjából a szokásos útvonalon).
Másnapra egy hosszabb túrát terveztünk az Almási-barlanghoz, de ezúttal csak a fiúkat vittük, Andreával még nehéz lett volna a sziklák oldalán elhelyezett és a Vargyas felett átivelő pallókon mászkálni. A gyerekeknek nagyon tetszett a kirándulás, a barlangba csak addig akartak bemenni, míg tényleg be nem mentünk, utána már aggódva nézték a kijáratot :) Szerencsénkre a jó idő kitartott a túra alatt, szó szerint addig, amíg visszaértünk az autóhoz, néhány pillanattal később már zuhogott az eső, és nagyjából azóta is esik...

Fényképalbum

Ezúttal a kevés szöveg - sok kép módszert választom:

A kirándulás fényképalbuma

Hétvégén Botiék voltak nálunk, és ha már itt voltak, és szép idő volt, három egymás utáni nap is elmentünk egy kicsit autózni. Első nap Udvarhely- Fenyédi-láz - Varság - Ivó - Madarasi-Hargita - Szentegyháza volt az útvonal, hivatalosan "vízért mentünk Varságra" :)
Második nap, vasárnap, csak egy egész rövid kiruccanás volt a nemrég elkészült Agyagfalvi-kilátóhóz, majd hétfőn egy hosszabb túra. Előszőr átmentünk Vágásba, Botiéknak is megmutattam az öreg tölgyfákat, majd felmentünk a Sükői-kilátóhoz. Innen leereszkedtünk a Nyikó-völgyébe egy számomra még járatlan úton. Ezen a szakaszon volt 1-2 nehezebb akadály, de rövid áskálódás és autóemelés közbeiktatásával végül is problémamentesen értünk ki a Nyikó-mentére. (Egy hasonló útvonalon már jártam, mikor Gáborral és Jánoksával mentünk Bözödre, de emlékeim szerint az könnyebb ereszkedés volt Kobátfalva irányába. A GPS log szerint most párszáz méterrel nyugatabbra ereszkedtünk le a sükői Réz tetőről, mint akkor.)

Általában azokat az autózásokat szeretem, amelyekről hazaérve először nem a fényképeket kezdem nézegetni, hanem a GPS készülékről letöltött nyomvonalat. Ez azt jelenti, hogy a túra egy számomra új útvonalon haladt, és többnyire azt is, hogy valahonnan elindultunk, és valahova megérkeztünk. Tehát nem kellett visszafordulnunk. Ilyen volt a hétvégi túra is a Vlegyásza-csúcsra (más néven Vigyázó, románul Vlădeasa).
Péntek éjjelre értünk fel a Péterék házához, én egyedül jöttem a Ferozával, Boti, Andris és Péter pedig egy BMW X3-al. Én ezúttal úgy döntöttem, hogy nem a megszokott Hunyad - Havasrekettye útvonalon megyek fel a házhoz, hanem Torda irányából a Jára és a Hideg-Szamos völgyén keresztül (korábban már kétszer is végigmentem azon az útvonalon, de mindkétszer ellenkező irányból, tehát hazafele).
Szombaton csak dél körül indultunk el autózni, először különösebb cél nélkül. Én korábban egy fórumon olvastam, hogy a Havasrekettyei-vízeséstől egy valamennyire autózható út vezet fel a Vlegyásza-menedékházhoz és/vagy Vlegyásza-csúcsra (a kettő közt a távolság kb. 4km, a szintkülönbség pedig 500 méter). Sem pontos útvonalat nem tudtam, sem abban nem voltam biztos, hogy az autóink elegek ehhez a terephez, de Botiék, mikor meghallották a lehetőséget, azt mondták, hogy mindenképpen próbáljuk meg.
Az első meglepetés a vízesés fele vezető úton ért, ugyanis kb. 2 km-re a vízesés előtt az út az autós forgalom elől egyértelműen le volt zárva, csak gyalog lehetett továbbmenni. Ugyanerről a helyről indult egy másik út, ami -a nálam levő nagyon pontos térkép szerint- később a nekünk megfelelő irányba fordult. Mint később kiderült, ezen az úton tényleg ki lehetett kerülni a forgalom elől lezárt szakaszt. Az út egy nehéz emelkedővel indult, majd egy szép fennsíkra értünk ki, ahonnan az út egy erdőn vitt keresztül a Havasköz-nyereg irányába. Ez az erdős rész volt a szombati túránk legnehezebb része, a napló szerint egy kb. 2 km-s szakaszt 2 óra alatt tettünk meg, mert gyakorlatilag az egész erdő egy sáros-vizes dagonya volt. Miután innen kiértünk már láttuk magunk előtt az 1836 méter magas csúcsot, amire végül a menedékház irányából mentünk fel. Éppen időben, mert érkezésünk után pár perccel lement a nap, és a lefele vezető utat már a fényszórók fényénél tettük meg. A menedékháztól szerettünk volna épített úton hazajönni, azonban a sötétben, Havasrogoznál (ami egy Varsághoz hasonlítható tanya) szépen eltévedtünk, végül a helyiek segítségével találtunk le az aszfaltútra, és este 10 körül értünk vissza a házhoz.
Nekem nagyon tetszett a túra, itt a GPS nyomvonal. Egy következő alkalommal szeretném megpróbálni a Vlegyásza - Biharfüred útvonalat.

A kirándulás fényképalbuma

UI. A hétvége másik meglepetése számomra a Botiék (kölcsön) autója volt. Aki ismer, az tudja, hogy a bajor márka nem a szívem csücske, azonban ez az X3-as minden képzeletemet felülmúlta terepen. Teljesen reménytelen helyzetekből, alkalomadtán csak két (átlósan) tapadó kerékkel is elindult, és egyedül egy mély saras rész tudott kifogni rajta. Ezzel együtt az is kiderült, hogy az autó ettől még nem terepjáró, a szerencsétlen helyekre ráaggatott műanyag burkolóelemek sokszor útban vannak, a fényezése sem igazán erre lett kitalálva, de az intelligens (elektronikusan vezérelt) négykerék-hajtása előtt le a kalappal.

Teljes családdal, egy hétre való élelemmel, sátorral, gyerekbiciklikkel, babakocsival felpakolva indultunk Pádisra. Felvetődött, hogy a pádisi utakra jobban megfelelő Ferozával + utánfutóval menjünk, de aztán kényelmi szempontok miatt elvetettük ezt a lehetőséget. Mivel ez egy családos, gyerekes nyaralás volt, offroadozni amúgy sem lett volna lehetőség, ezért kézenfekvőbb volt mindent bepakolni az autóba (a babakocsi már csak a tetőn fért el). Mi 12.-én, csütörtök reggelre értünk fel, néhány óra múlva jöttek Botiék is Budapestről, majd estére Péterék Szatmárról. Pénteken még két család érkezett Debrecenből és Szatmárról, így hétvégére igazán népes csapat lettünk :)

A kirándulás fényképalbuma

Az egyetlen szervezett túra szombaton volt, a Csodavárhoz, ahova Edó és Andrea nem jöttek. Tamás derekasan végigcsinálta a túrát, sokkal ügyesebben, mint a tavalyi Meleg Szamos túrát, pedig ez sem volt sokkal könnyebb. Az ereszkedős részeknél kellett segíteni, és értelemszerűen a barlangban, a helyenként 70-100 cm mély, gyors sodrású patakon a karomban vittem végig, de a kapaszkodós, mászós helyeken végigjött egyedül.
Ezenkivűl mindennap voltak kisebb séták, gombászás, eprészés, halászás, patakban fürdés - ezek természetesen nagyon tetszettek a gyermekeknek. Tamás most aludt először sátorban, 4 éjszakán keresztül nagyon tetszett neki, de a végére csak bekérezkedett Anyához a melegebb házba :)
Péterék kedd reggel indultak haza, Botiék ugyanaznap este, mi úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy napot, mert a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Az időjárás végig nagyon kedvező volt, napközben nem túl meleg, de napsütéses, szeles, éjjel-hajnalban pedig hűvös. Eső többször is volt, de egyszer sem tartott 10-15 percnél többet.
Egy hét után furcsa volt hazatérni a 30 fokos kánikulába, szívem szerint maradtam volna még pár hetet :)

A kirándulás fényképalbuma

Nagyon hosszú tervezés után egy nagyon rövid hétvége Doda Pilii-n, a Péterék házánál. Péntek reggelre mentünk fel: Andris, Boti és Péter egy bérelt L200-al, én pedig a Ferozával. Szokás szerint az autókkal most sem jutottunk el sehova a helyenként méteres hóban, de sok szép helyen jártunk.
Az elmúlt években (2009-ben és 2010-ben) a téli pádisi túrát februárra időzítettük, most március elején voltunk, de bőven volt tél, és nem nyíltak még a hóvirágok :)

Vigyázat! A képek még több havat tartalmaznak!

Tovább a videókhoz

Ahogy azt már nyár elején elterveztük, szeptember közepén összejött a csapat a Péterék házánál. Részünkről csak ketten voltunk Tamással, Edó meg Andrea itthon maradtak.
Csütörtök délután munka illetve óvoda után mentünk fel, késő estére értünk oda, ekkor már ott volt mindenki: Andi, Péter és Ákos, Betti, Boti és Barnika, Edó, Andris és Andriska, rajtunk kivül a többiek egy nappal korábban mentek.
Pénteken elmentünk a Meleg-Szamos forráshoz, és megcsináltunk egy elméletileg 3-4, gyakorlatilag 6 órás túrát, ami mindenkinek nagyon megerőltető volt. Péntekről szombat éjjel Tamás sajnos belázasodott, de semmi más tünete nem volt.

Fotóalbum

Szombat reggelre lejött a láza, délelőtt elmentünk egy gombász-túrára (csak a fiúk). Ebéd után Tamásnak ismét magas láza lett, ezért úgy döntöttem, hogy nem maradunk tovább, mert féltem, hogyha lebetegszik, nem tudom kezelni rendesen. Mint később itthon kiderült, valószínüleg egy enyhe középfülgyulladása volt.
Mikor a tengerről haza kellett jöjjünk 3 héttel ezelőtt, és Tamással kórházba kerültünk, megígértem neki, hogy ezen a nyáron elviszem még egy hétvégét kirándulni. Ez a hétvége lett volna a pádisi, és bár Tamás nagyon jól érezte magát, sajnos végül mégsem úgy sikerült, ahogy elterveztem :(

Az idén a magyar nemzeti ünnepek jó részét Pádison ünnepeltük :) Az utolsó bejegyzés óta eltelt 2 hónap alatt gyakorlatilag egyetlen említésre méltó kiruccanás volt: János látogatott meg Agyagfalván (október 8), és ennek örömére egy délutánra elvittem autózni, hogy kicsit megmutassam a környéket. Fotók nem készültek, de egy már teljesen "klasszikus" útvonalon mentünk végig: Reztető, Oroszhegy, Kilátó, majd vissza Oroszhegyre, szilvapálinka-vásárlás és aszfalton haza.
Mivel a szokásos téli pádisi túránkat, ami februárban esedékes, én 2011-ben előreláthatólag ki fogom hagyni, ezért szerveztük most ezt az őszi kirándulást. A menetrend a megszokott volt: csütörtök este-éjjel mentünk fel (ezúttal alig 1 órát vártam Hunyadon), és vasárnap délben indultunk haza. Az időjárás végig gyönyörű volt, nagyon hideg (-7 és 2 fok között), de kristálytiszta égbolt és napsütés. Helyenként volt egy kis hó is.
A bejegyzés nem ért véget. Katt a folytatásért.

Akárcsak a tavaly, az idei augusztus 20-at is a Péterék házánál töltöttük. A különbség az volt, hogy a tavaly 1 hétre mentünk fel, az idén csak egy hosszú hétvégére (aug. 19-22). Én csak egyedül mentem, Botiék és Péterék pedig hármasban a gyerekekkel. A fő különbséget összefoglalhatnám úgy is, hogy ezúttal én egyedül sütöttem-főztem a vacsorákat kinn a tűznél, miközben az apukák fürösztöttek :)

A kirándulás fotóalbuma

Csütörtök reggelre értünk fel, az első napot gyakorlatilag alvással töltöttük, mert az éjszakai utazástól mindenki fáradt volt.
Tovább.

Újabb kétautós túra, Andrásékkal, engem Boti kísért el, mert nálunk töltötték a május elsejét. A célpont egy Sikaszó melletti menedékház volt, amit Google maps-en találtam: "Vila lui Ceausescu" (Ceausescu villája). Itt van.
Olvasd tovább.

Mint már az előző két bejegyzésben is utaltam rá, az elmúlt hétvégét a Péterék házánál töltöttük. Az egy évvel ezelőtti kirándulást ismételtük meg, szintén négyen voltunk (Boti, János, Péter és én), két autóval: egy bérelt 2002-es Mitsubishi L200-al és a Ferozámmal. Összességében a hétvége jól telt, az időjárás jó volt (majdnem végig havazott), sajnos két kisebb baleset beárnyékolta (vagy fűszerezte?) a hangulatot.

Csütörtök éjjel találkoztunk Bánffyhunyad mellett, Botiék végül éjfélkor érkeztek meg, és kb. éjjel kettőre értünk fel a házhoz.
Péntek reggel havazásra ébredtünk, és "természetesen" az első tervünk az volt, hogy menjünk át a pádisi fennsíkra. Ezúttal sokkal tovább jutottunk, mint tavaly, végül pár száz méterre a menedékháztól akadtunk el, de ott annyira, hogy a Feroza helyzete teljesen kilátástalannak tűnt (behavazott, hófúvásos mező, az autó beásta magát annyira, hogy gyakorlatilag teljesen felfeküdt a fél méteres hóra). Nemsokkal ezelőtt volt az első baleset.

10 napos családi kirándulás az Erdélyi Szigethegységben. Edó, Tamás és én a Vitarával mentünk (és az utánfutóval), Péterék a gyerekkel már 1 nappal előttünk felmentek. Pár napot voltak Jánosék is, majd érkeztek Botiék. Kicsit más volt ez a pádisi kirándulás, mint az eddigiek (most voltunk először gyerekekkel), de nagyon jól telt. Offroad csak nagyon kevés volt, az egész kirándulásról egy közös albumot készítettem, 16 fotóval.

Botival indultunk el, Agyagfalva környékét bejárni egy kicsit. A start Udvarhelyen volt, mivel tankolni kellett az autóba. Az országutat Felső-Boldogfalva után hagytuk el, a Nagy-Küküllő hídnál. Innen előbb egy közelben levő dombra kapaszkodtunk fel (608m), majd egy Miklósfalva feletti dombon áthaladva Ábránfalva érintésével felmentünk egy másik dombra (778m), innen szépen látszodtak a szomszédos falvak: Székelydálya és Ége, távolabb Bögöz és Kányád. Az aszfaltozott országúttal párhuzamosan futó erdei úton értünk be Kányádra, ahonnan megint mezei útra tértünk és átmentünk Székelyderzsbe.

Utca Székelymuzsnán

Székelyderzsről mindenképpen érdemes elolvasni a vonatkozó wikipedia bejegyzést is, elsősorban az ott található vártemplom miatt, amely a világörökség része. Székelymuzsna volt az utolsó falu, amelyet meglátogattunk, innen pedig egy nehezen autózható, több, mint fél évszázada elhanyagolt, de valamikor lekövezett erdei úton értünk haza Agyagfalvára. Ez az út nagyon szép erdős-dombos vidéken vezet keresztül, ajánlom mindenkinek. A túra Sajnos indulás után derült ki, hogy bár a fotógépet magammal vittem, az akku otthon maradt a töltőben, a CF kártya pedig az olvasóban... A telefonommal készítettem néhány fotót , a dokumentáció kedvéért.

Február 27 – Március 1 – Hétvége az Erdélyi Szigethegységben. (Bár sokan ezt a környéket tévesen „Nyugati Kárpátoknak” hívják, a hegyvonulat földrajzi neve „Erdélyi Szigethegység”. Forrás: András Eduárd geológus, lásd még itt.)
Péntek este 11-kor találkoztunk Bánffyhunyadon. Budapestről érkezett Boti és Kisandris, Szatmárról Péter, mindhárrman egy bérelt Mitsubishi L200-assal, én pedig a Vitarával. Éjszaka felfele menet az úton előbb csak állatnyomokat láttunk, majd később két igazi farkast is. Életemben először hallgattam farkasüvöltést, fenn amúgy -10 fok volt és kb. 25 centi hó.
Szombat reggel indultunk autózni, előbb Pádis irányába a Péterék házától (Doda Pilii), azonban ahogy mentünk, az úton egyre kevesebb járműnyom és egyre több hó volt, majd egy adott ponton kb. 30 centis érintetlen hó állta útunkat, itt már az L200 sem boldogult (addig úgy mentünk, hogy elől Mitsu és én a nyomában). Még elindultunk több másik irányba is, kis utakon, amik nyáron jól járhatóak, de most többször is előkerült a vontatókötél, egyszer kidőlt fákat is félre kellett vontatnunk. A GPS logon látszik, hogy jó sokat csavarogtunk.
Vasárnap reggel sajnos már indultunk haza, de nem Hunyad irányába, hanem úgy döntöttünk, megpróbálunk átmenni Tordára, ugyanazon az útvonalon, mint 2007 augusztusában. Ha lehet ilyet mondani, a hegygerinceken végigautózás talán most még szebb látványt nyújtott, mint nyáron, ehhez az is hozzájárult, hogy egész úton szépen sütött a nap, a nyári úton pedig majdnem végig esőben autóztunk. Kb. 7 óra alatt értünk át Tordára, ahol elváltunk, és mindenki indult haza. Összesen kb. 670 km-t autóztam a hétvégén, ebből több, mint 250 volt offroad.
További dokumentáció a túráról:

• 16 képből álló fotóalbum leírásokkal
• válogatás a Boti fotóiból (6 fotó)
• szombati GPS log – autózás Doda Pilii környékén
• vasárnapi GPS log (Doda Pilii - Torda) – nem kevés munkával sikerült beszkennelnem és nagyjából kalibrálnom egy kétnyelvü Erdély-térkép szelvényt (Dimap). Erre a térképre van rátéve a vasárnapi log, bár kicsit nagy a térkép (460kB) érdemes ránézni teljes méretben, mert jól el lehet helyezni, hogy merre autóztunk.
• Eduárd figyelt fel rá, hogy az egyik tavalyi túráján ugyanott járt, mint most mi. A bizonyíték.
• Kommentek.

Péntektől vasárnapig tartó túra Botival és Péterrel a Vargyas völgyében és Varságon. Első napi útvonal: Agyagfalva – Vargyas-szoros (itt gyalogtúra esőben) – Szeltersz – Madarasi Hargita majd este 8-kor érkezés a varsági házhoz (150 km).
Szombaton Varság környékén autóztunk (45 km), előbb megkerestük a Mutató nevű kilátót, majd elindultunk a vidék egyik legmagasabb csúcsára (Hegyes-hegy, románul: Varful Ascutit, 1474m), azonban mint itthon kiderült a legmeredekebb oldalról vágtunk neki, és végül nem tudtunk felmenni, egyrészt mert nagyon nehezen volt járható az út (sáros-köves erdei nyom), másrészt mert ránksötétedett (1360 méterről fordultunk vissza).
Vasárnap délelőtt szikrázó napsütésben indultunk haza. Az autó hibátlanul teljesítette a 250 km-es össztávot (ebből igazi offroad, azaz sáros-köves földút, legelő, folyómeder - kb. 100 km).

További dokumentáció a túráról:

• részletesebb beszámoló és 13 fotó itt
• a pénteki nap GPS logja (150 km) kisfelbontásban az orosz térképen normál felhasználóknak
• a pénteki nap GPS logja (150 km) nagyfelbontásban az orosz térképen speciel Eduárd kérésére (1.5MB)
• a szombati nap GPS logja légifelvételen
• látogatók megjegyzései, észrevételei a bejegyzéssel kapcsolatban: >>> Kommentek <<<

Szeptember 8 és 14 között egyhetes Mitsu túra, Vodicére és környékére: Zadar, Trogir, Krka nemzeti park és volt egy egész napos hajókirándulás is az Adrián.
Négyen voltunk: Betti, Boti, Edó és én - egy autóval. Itthonról összesen 3313 km-t autóztunk. 370 fényképem van, ebből kiválogattam 58-at az albumba, amit az alábbi képre kattintva lehet megnyitani. A kirándulás további részleteiről a képaláírásokban lehet olvasni.

Pádis és a Tordai hasadék, autós és gyalogtúrák - 1 héten át. Résztvevők: Betti, Boti, Andi, Péter, Edó és én. Amire érdemes figyelni a fotóalbumban: 2005 őszén volt egy hatalmas szélvihar Pádis környékén, ennek nyomai sajnos még most is jól látszanak. A palacsintás túra GPS logja.

A belényesi gyüjtőtó partján.

Az ajtók a jobboldalon nyílnak...

Tanyavidék a világ végén

A tordai sóbánya bejárata

Június 30 - Július 1 Pádis - Doda Pilii, Nyugati Kárpátok. Résztvevők: Boti, Péter és a lányok: Andi, Betti, Edó. 2 kisebb túrát tettünk a környéken, itt volt először teljesen lebontva az autó teteje, persze rögtön utána szemerkélni kezdett az eső. 9 darab fotó. készült, sajnos valamennyi telefonnal, mert a fotógépem otthon maradt.

Mivel ezt a bejegzzést emlékezetből írom, annak hitelessége megkérdőjelezhető :) A kirándulás résztvevői: Betti, Boti, Edó és én. Botiék hétfőn, 21-én érkeztek hozzánk Agyagfalvára, majd kedden felmentünk a Transzfogarasra. A Capra menedékház melletti kempingben szálltunk meg, Edóval a Combo-ban aludtunk, Botiék sátoroztak.
Szerdán felmentünk autóval a Balea tóhoz, majd onnan tettünk egy 4 órás gyalogtúrát. A túra első felében gyönyörű, szikrázó napsütéses idő volt, aztán gyakorlatilag pár perc alatt leereszkedett a köd, és úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk. A visszafele vezető úton adott pillanatban olyan köd volt, hogy nehezünkre esett a kövekre festett turistajelzéseket is megtalálni.
Csütörtökön visszajöttünk Agyagfalvára (ez az út Botinak elég emlékezetes a szerda esti sült kukorica miatt...), majd pénteken felmentünk Pádisra (oda Edó már nem jött, mert dolgoznia kellett). Pádison csatlakoztunk az ottani csapathoz: Péterékhez, Andrisékhoz és Robikáékhoz. Itt már a "szokásos" program volt, gombászás, kirándulás és mindenekelőtt és -után nagy zabálások.