Sok időt szoktam tölteni utazások tervezgetésével, térképet böngészve, leírásokat olvasva, szállásokat nézegetve - biztos többet, mint utazással. Ezeknek a tervezgetéseknek, álmodozásoknak a leggyakoribb célpontja Olaszország, pedig még soha nem voltam ott. A családomnak az idegeire megyek a Gubbio köré tervezett umbriai úttal, a szicíliai és calabriai nyaralásokkal, és a többi olasz kirándulással, amelyeket évek óta tervezek, de még soha nem sikerült egyik sem. Az okok igen egyszerűek: távolság és pénz. A távolság azért gond, mert valahogy azt gondolom, hogy az az Olaszország, amit én keresek, Bologna-tól délre kezdődik, azaz itthonról az út erőltetve is négy nap (oda-vissza), de kényelmesen inkább hat. Minden tervezgetésnek az lett a vége, hogy Görögország sokkal elérhetőbb, ráadásul ott már többször voltunk és soha nem csalódtunk.

1 híján 30 kép

Ilyen felvezető után vicces ezt írni, de az őszi toszkánai kirándulás Botiékkal egy spontán ötlet volt. Mivel a gyerekek egyszerre kapták az őszi szünetet, beszéltünk róla, hogy elmegyünk valahova közösen, de konkrét helyszín nem volt kitalálva. Szóba jött Szlovénia, Ausztria és a Garda-tó környéke is. Ahogy közeledett a dátum, fejben úgy "költöztünk" egyre délebbre az időjárás miatt. Végül az indulás előtt 2 nappal döntöttük el véglegesen, hogy Toszkánába megyünk.
Budapestről közösen béreltünk egy 8+1 személyes mikrobuszt, és szombaton korán reggel indultunk Olaszországba Szlovénián keresztül. Az első érdemi megálló a Trieszt melletti Miramare-kastély volt, ahol kb. másfél órát sétáltunk, majd indultunk tovább. Az olasz autópályán eseménytelen volt az út, csupán egy órát vesztegettünk egy baleset miatt, és este 9 körül értünk a szállásunkra. Budapesttől 1000, Udvarhelytől 1700 kilométerre voltunk.
Vasárnap az alig 25 kilométerre levő Firenzét néztük meg, ahol a szállásadónk szerint mindig nagy tömeg van (ez valóban így volt), vasárnap viszont jobb eséllyel lehet parkolni. Firenze belvárosában több órát sétáltunk, majd sötétedés előtt felmentünk a Piazzale Michelangelo-ra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. Firenze nagyon szép és nagyon zsúfolt még október végén is.
A hétfői napon a Ligur-tenger partján levő Cinque Terrét látogattuk meg, ami egy öt településből álló szinte megközelíthetetlenül zord tengerparti rész. Hogy mégis megközelíthető, az a tengerparton futó, sziklába vájt, többnyire alagútban futó vasútnak köszönhető. Az autót La Speziaban parkoltuk le és innen napijeggyel vonatoztunk (családi jegy, 2 felnőtt + 2 gyereknek 42 euró), amivel korlátlanul lehet átszállni és utazni az 5 település között. Cinque Terre is az "oda kell menni és meg kell nézni" kategóriába tartozik, de azért az albumban van néhány kép róla.
Kedden, egy körutat téve Poppin keresztül, Arezzo volt a célpont, majd este az autópályán jöttünk haza. Bár sem Poppinak, sem Arezzonak előzetesen nem olvastam utána, mindkét város nagyon szép, tele középkori épületekkel, nagy terekkel és parkokkal, azt hiszem olyan, amilyennek egy ilyen kis toszkán várost az ember elképzel. Legalábbis én ilyennek képzeltem el őket: rengeteg kőépület, sétálóutcák és terek, kávézók, sok-sok lépcső, sikátor-labirintus - és ez úgy, hogy közben az emberek ott laknak és használják mindezt. Tehát nem egy szépre megépített/restaurált skanzen, hanem egy patinás, több-százéves élő város.
A szerdai napon túráztunk, és bár az őszi természet és az időjárás gyönyörű volt, nekem ebből a napból mégis az maradt meg, amikor a hazafele úton kanyargó szerpentin, a Passo del Muraglione tetején megálltunk egy fogadóban néhány paniniért. A környék egy motoros paradicsom és a bárban is az összes falat a nagy (többnyire olasz) motorversenyzők képei díszítették, akik közül jó néhányan személyesen is megfordultak itt: Andrea Dovizioso és Rubén Xaus aláírása is ott díszelgett a néhai Marco Simoncelli emlékképe mellett.
Csütörtök reggel indultunk hazafele. Azért csak fele, mert 3 naposra terveztük a hazautat. Napközben Velencében álltunk meg néhány órára, majd este Ljubljanában szálltunk meg. Velence sokkal jobban tetszett, mint amilyennek előzetesen elképzeltem. Sok turista volt, de sehol nem volt zsúfoltság. Ljubljanából pénteken elmentünk a közeli Bled-be egy tóparti sétára és egy krémes sütire, majd Ausztrián keresztül autóztunk Budapestig, onnan pedig szombaton haza.
Kb. 4500 kilométernél állt meg a képzeletbeli számláló, ez így 9 napra elég tömény élmény volt. Nagyon boldog vagyok, hogy végre eljutottunk Olaszországba, régi vágyam volt, és nem is csalódtam. Csupa szép helyen jártunk, és nagyon jó lenne még máskor is visszamenni oda, akár délebbre is, és természetesen hosszabb időre.
Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy mekkora irtózatos mázlink volt az időjárással, esőt először a hazafele úton láttunk Szeged környékén, felhőket is csak elvétve. Azt hiszem, sikerült az ősz legszebb napjait eltöltenünk Toszkánában. Másik óriási dolog a szállásunk, mely megint olyan volt, ahogy elképzelek egy toszkán házat: több-tízhektáros birtokon, dombtetőn egy 500 éves épület-együttes, kőfalak, torony, rendezett kert és kedves házigazda. Olyan finom bora volt, amilyent én még nem ittam.

Többen kérdezték, hogy melyik tetszik jobban Görög- vagy Olaszország? Nehéz összehasonlítani, Görögországban mindig nyáron voltunk, leginkább tengerparton, és ott összesen már 5 alkalommal jártunk, így nem is tudnék objektív véleményt írni. Nekünk Görögország marad a nagy szerelem, az ottani hangulatot nem tudom máshoz hasonlítani. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az az aprócska kis rész, amit láttunk Olaszországból, gyönyörű. A természet is, de elsősorban az épített örökség volt számomra lenyűgöző. Félve, de leírom, hogy az olaszok talán jobban vigyáznak az országukra, mint a görögök.