Március elején volt még, hogy Lacika felhívott telefonon: próbáljuk ki a Defendert hóban. Hárman indultunk a próbára: Lacika, Tamás és én. Előbb a szencsedi úton levő forráshoz mentünk ki, majd onnan Oroszhegyre és a kilátóhoz. Az oroszhegyi kilátótól a Pléhkrisztushoz szerettünk volna jutni, de ezt sikerült megakadályoznom :) Egy darabig Lacika vezetett és a Defender szépen kúszott a kb. 20-25 centi keményre fagyott havon, aztán egy idő után helyet cseréltünk (mindezt menetközben - a Defender igazán nyugisan sétál felező egyesben, kényelmes gyalogtempóval követhető). Egy darabig én is mentem a havon, szoktam az autót, majd úgy döntöttem, hogy egy helyen az erdő szélén próbálok továbbhaladni. Vesztemre itt a hó nem volt keményre fagyva, és pár méter után egész emberesen elástam a kb. két tonnás autót. Miközben próbáltam kimozdítani az autót és a közelben esetlegesen fellelhető segítségen (traktoron) gondolkoztam, Lacika számomra érthetetlen nyugalommal ült mellettem. Majd, miután feladtam, kiszálltam, és megvilágosodtam, hogy Lacika miért nem volt ideges: a csörlő! Kb. 10 perc alatt kinn is voltunk a pácból, és egy erdei úton visszatértünk Oroszhegy irányába, majd onnan gond nélkül hazajöttünk.

Fotóalbum

A fényképalbum többi képe a március 15.-i hétvégén készült, ekkor Andriska és Andris látogattak meg minket Budapestről. Egyik nap Varságon voltunk vízért, és egyúttal megmutattam nekik a varsági házat is, mert korábban nem jártak ott. Abban maradtunk, hogy nyáron eljönnek egy hétre, és akkor kimegyünk a házhoz hosszabb időre. Úgy legyen.
Másnap Agyagfalva környékén autóztunk, pontosabban kimentünk egy Felsőboldogfalva mellett található dombtetőre, ahonnan szép volt a kilátás, ellenben kegyetlen hideg szél fújt. Innen egy számomra még ismeretlen útvonalon Derzsbe autóztunk, majd onnan, ugyanazon az útvonalon, mint tavaly októberben Tamással - haza.

Vannak dolgok, amiket az ember ki kell pipáljon életében. Mindenkinek más van a kipipálandók listáján, az enyémen ott volt, hogy egyszer szeretném vezetni minden terepjáró ősét, egy Land Rover Defendert (vagy ez a Jeep? ebbe most ne menjünk bele).
Nos, nekem két héttel ezelőtt (pontos dátum: 2012 december 2, vasárnap - igen, azóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel) megadatott. Lacika, mint kiderült, már régóta szemezett egy ilyen autóval, ennek pedig az lett a vége, hogy november végén vett egyet.
Igen, egy Defendert. A vasárnapi kirándulás célja és útvonala számomra ezúttal teljesen másodlagos volt. Hogy miért akartuk elhúzni azt a házat, az a fényképalbumból se fog kiderülni, és az se, hogy hol vettük azt a finom házisajtot, ami otthon nagyon pozitív fogadtatásban részesült. A lényeg az autó volt, ami minden szempontból meglepett.
Azt sokan sok helyen leírták, és nagyon nagy igazság, hogy egy autó minél jobb terepen, annál több kompromisszumot követel épített úton, és fordítva. Nos, a Defender nagyon jó terepjáró. Nagyon-nagyon jó. Ennek megfelelően kissé ügyetlenül és zajosan viseli az országutat, de amint eltűnik az aszfalt a kereke alól, egyből megváltozik a kép. Magabiztosan megy fel a meredek, sáros csapáson, meg sem kottyannak neki a mély gödrök, vízmosások - élményszerű az a könnyedség, amivel átmegy mindenen. A 2.5 literes, öthengeres dízel hangja és ereje tökéletes társ a terepen.
Köszönöm, Lacika a lehetőséget, remélem, lesz még jónéhány alkalmunk megsétáltatni az autó(ka)t.