Így történt, hogy 2015 februárjának első hétvégéjén a Péterék házában gyűltünk össze a fenti levél tárgyát képező problémát megoldani. Szerencsére a kérdésre válasz született, íme a képek (a fotókért köszönet Botinak és Andrisnak):

A kirándulás fényképalbuma (fenti fotó: Kiss András)

Pádison voltunk a hétvégén Péteréknél és a várakozással ellentétben csuda jó időt kaptunk, 2 nap alatt egyszer sem esett. Hazafele jövet megálltunk a havasrekettyei vízesésnél, majd onnan Kolozsváron keresztül hajnali kettőre értünk haza a (fékhibás) Ferozával.
A fotóalbumban erről a kirándulásról vannak képek, meg előtte még néhány korábbi fotó az elmúlt hónapokból. Apropó elmúlt hónapok: Tamást kicsengették, ősszel kezdi az iskolát, Andrea pedig a kiscsoportot :)

Fotóalbum

Ezúttal a kevés szöveg - sok kép módszert választom:

A kirándulás fényképalbuma

Általában azokat az autózásokat szeretem, amelyekről hazaérve először nem a fényképeket kezdem nézegetni, hanem a GPS készülékről letöltött nyomvonalat. Ez azt jelenti, hogy a túra egy számomra új útvonalon haladt, és többnyire azt is, hogy valahonnan elindultunk, és valahova megérkeztünk. Tehát nem kellett visszafordulnunk. Ilyen volt a hétvégi túra is a Vlegyásza-csúcsra (más néven Vigyázó, románul Vlădeasa).
Péntek éjjelre értünk fel a Péterék házához, én egyedül jöttem a Ferozával, Boti, Andris és Péter pedig egy BMW X3-al. Én ezúttal úgy döntöttem, hogy nem a megszokott Hunyad - Havasrekettye útvonalon megyek fel a házhoz, hanem Torda irányából a Jára és a Hideg-Szamos völgyén keresztül (korábban már kétszer is végigmentem azon az útvonalon, de mindkétszer ellenkező irányból, tehát hazafele).
Szombaton csak dél körül indultunk el autózni, először különösebb cél nélkül. Én korábban egy fórumon olvastam, hogy a Havasrekettyei-vízeséstől egy valamennyire autózható út vezet fel a Vlegyásza-menedékházhoz és/vagy Vlegyásza-csúcsra (a kettő közt a távolság kb. 4km, a szintkülönbség pedig 500 méter). Sem pontos útvonalat nem tudtam, sem abban nem voltam biztos, hogy az autóink elegek ehhez a terephez, de Botiék, mikor meghallották a lehetőséget, azt mondták, hogy mindenképpen próbáljuk meg.
Az első meglepetés a vízesés fele vezető úton ért, ugyanis kb. 2 km-re a vízesés előtt az út az autós forgalom elől egyértelműen le volt zárva, csak gyalog lehetett továbbmenni. Ugyanerről a helyről indult egy másik út, ami -a nálam levő nagyon pontos térkép szerint- később a nekünk megfelelő irányba fordult. Mint később kiderült, ezen az úton tényleg ki lehetett kerülni a forgalom elől lezárt szakaszt. Az út egy nehéz emelkedővel indult, majd egy szép fennsíkra értünk ki, ahonnan az út egy erdőn vitt keresztül a Havasköz-nyereg irányába. Ez az erdős rész volt a szombati túránk legnehezebb része, a napló szerint egy kb. 2 km-s szakaszt 2 óra alatt tettünk meg, mert gyakorlatilag az egész erdő egy sáros-vizes dagonya volt. Miután innen kiértünk már láttuk magunk előtt az 1836 méter magas csúcsot, amire végül a menedékház irányából mentünk fel. Éppen időben, mert érkezésünk után pár perccel lement a nap, és a lefele vezető utat már a fényszórók fényénél tettük meg. A menedékháztól szerettünk volna épített úton hazajönni, azonban a sötétben, Havasrogoznál (ami egy Varsághoz hasonlítható tanya) szépen eltévedtünk, végül a helyiek segítségével találtunk le az aszfaltútra, és este 10 körül értünk vissza a házhoz.
Nekem nagyon tetszett a túra, itt a GPS nyomvonal. Egy következő alkalommal szeretném megpróbálni a Vlegyásza - Biharfüred útvonalat.

A kirándulás fényképalbuma

UI. A hétvége másik meglepetése számomra a Botiék (kölcsön) autója volt. Aki ismer, az tudja, hogy a bajor márka nem a szívem csücske, azonban ez az X3-as minden képzeletemet felülmúlta terepen. Teljesen reménytelen helyzetekből, alkalomadtán csak két (átlósan) tapadó kerékkel is elindult, és egyedül egy mély saras rész tudott kifogni rajta. Ezzel együtt az is kiderült, hogy az autó ettől még nem terepjáró, a szerencsétlen helyekre ráaggatott műanyag burkolóelemek sokszor útban vannak, a fényezése sem igazán erre lett kitalálva, de az intelligens (elektronikusan vezérelt) négykerék-hajtása előtt le a kalappal.

Teljes családdal, egy hétre való élelemmel, sátorral, gyerekbiciklikkel, babakocsival felpakolva indultunk Pádisra. Felvetődött, hogy a pádisi utakra jobban megfelelő Ferozával + utánfutóval menjünk, de aztán kényelmi szempontok miatt elvetettük ezt a lehetőséget. Mivel ez egy családos, gyerekes nyaralás volt, offroadozni amúgy sem lett volna lehetőség, ezért kézenfekvőbb volt mindent bepakolni az autóba (a babakocsi már csak a tetőn fért el). Mi 12.-én, csütörtök reggelre értünk fel, néhány óra múlva jöttek Botiék is Budapestről, majd estére Péterék Szatmárról. Pénteken még két család érkezett Debrecenből és Szatmárról, így hétvégére igazán népes csapat lettünk :)

A kirándulás fényképalbuma

Az egyetlen szervezett túra szombaton volt, a Csodavárhoz, ahova Edó és Andrea nem jöttek. Tamás derekasan végigcsinálta a túrát, sokkal ügyesebben, mint a tavalyi Meleg Szamos túrát, pedig ez sem volt sokkal könnyebb. Az ereszkedős részeknél kellett segíteni, és értelemszerűen a barlangban, a helyenként 70-100 cm mély, gyors sodrású patakon a karomban vittem végig, de a kapaszkodós, mászós helyeken végigjött egyedül.
Ezenkivűl mindennap voltak kisebb séták, gombászás, eprészés, halászás, patakban fürdés - ezek természetesen nagyon tetszettek a gyermekeknek. Tamás most aludt először sátorban, 4 éjszakán keresztül nagyon tetszett neki, de a végére csak bekérezkedett Anyához a melegebb házba :)
Péterék kedd reggel indultak haza, Botiék ugyanaznap este, mi úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy napot, mert a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Az időjárás végig nagyon kedvező volt, napközben nem túl meleg, de napsütéses, szeles, éjjel-hajnalban pedig hűvös. Eső többször is volt, de egyszer sem tartott 10-15 percnél többet.
Egy hét után furcsa volt hazatérni a 30 fokos kánikulába, szívem szerint maradtam volna még pár hetet :)

A kirándulás fényképalbuma

Nagyon hosszú tervezés után egy nagyon rövid hétvége Doda Pilii-n, a Péterék házánál. Péntek reggelre mentünk fel: Andris, Boti és Péter egy bérelt L200-al, én pedig a Ferozával. Szokás szerint az autókkal most sem jutottunk el sehova a helyenként méteres hóban, de sok szép helyen jártunk.
Az elmúlt években (2009-ben és 2010-ben) a téli pádisi túrát februárra időzítettük, most március elején voltunk, de bőven volt tél, és nem nyíltak még a hóvirágok :)

Vigyázat! A képek még több havat tartalmaznak!

Tovább a videókhoz

Ahogy azt már nyár elején elterveztük, szeptember közepén összejött a csapat a Péterék házánál. Részünkről csak ketten voltunk Tamással, Edó meg Andrea itthon maradtak.
Csütörtök délután munka illetve óvoda után mentünk fel, késő estére értünk oda, ekkor már ott volt mindenki: Andi, Péter és Ákos, Betti, Boti és Barnika, Edó, Andris és Andriska, rajtunk kivül a többiek egy nappal korábban mentek.
Pénteken elmentünk a Meleg-Szamos forráshoz, és megcsináltunk egy elméletileg 3-4, gyakorlatilag 6 órás túrát, ami mindenkinek nagyon megerőltető volt. Péntekről szombat éjjel Tamás sajnos belázasodott, de semmi más tünete nem volt.

Fotóalbum

Szombat reggelre lejött a láza, délelőtt elmentünk egy gombász-túrára (csak a fiúk). Ebéd után Tamásnak ismét magas láza lett, ezért úgy döntöttem, hogy nem maradunk tovább, mert féltem, hogyha lebetegszik, nem tudom kezelni rendesen. Mint később itthon kiderült, valószínüleg egy enyhe középfülgyulladása volt.
Mikor a tengerről haza kellett jöjjünk 3 héttel ezelőtt, és Tamással kórházba kerültünk, megígértem neki, hogy ezen a nyáron elviszem még egy hétvégét kirándulni. Ez a hétvége lett volna a pádisi, és bár Tamás nagyon jól érezte magát, sajnos végül mégsem úgy sikerült, ahogy elterveztem :(

Az idén a magyar nemzeti ünnepek jó részét Pádison ünnepeltük :) Az utolsó bejegyzés óta eltelt 2 hónap alatt gyakorlatilag egyetlen említésre méltó kiruccanás volt: János látogatott meg Agyagfalván (október 8), és ennek örömére egy délutánra elvittem autózni, hogy kicsit megmutassam a környéket. Fotók nem készültek, de egy már teljesen "klasszikus" útvonalon mentünk végig: Reztető, Oroszhegy, Kilátó, majd vissza Oroszhegyre, szilvapálinka-vásárlás és aszfalton haza.
Mivel a szokásos téli pádisi túránkat, ami februárban esedékes, én 2011-ben előreláthatólag ki fogom hagyni, ezért szerveztük most ezt az őszi kirándulást. A menetrend a megszokott volt: csütörtök este-éjjel mentünk fel (ezúttal alig 1 órát vártam Hunyadon), és vasárnap délben indultunk haza. Az időjárás végig gyönyörű volt, nagyon hideg (-7 és 2 fok között), de kristálytiszta égbolt és napsütés. Helyenként volt egy kis hó is.
A bejegyzés nem ért véget. Katt a folytatásért.

Akárcsak a tavaly, az idei augusztus 20-at is a Péterék házánál töltöttük. A különbség az volt, hogy a tavaly 1 hétre mentünk fel, az idén csak egy hosszú hétvégére (aug. 19-22). Én csak egyedül mentem, Botiék és Péterék pedig hármasban a gyerekekkel. A fő különbséget összefoglalhatnám úgy is, hogy ezúttal én egyedül sütöttem-főztem a vacsorákat kinn a tűznél, miközben az apukák fürösztöttek :)

A kirándulás fotóalbuma

Csütörtök reggelre értünk fel, az első napot gyakorlatilag alvással töltöttük, mert az éjszakai utazástól mindenki fáradt volt.
Tovább.

Mint már az előző két bejegyzésben is utaltam rá, az elmúlt hétvégét a Péterék házánál töltöttük. Az egy évvel ezelőtti kirándulást ismételtük meg, szintén négyen voltunk (Boti, János, Péter és én), két autóval: egy bérelt 2002-es Mitsubishi L200-al és a Ferozámmal. Összességében a hétvége jól telt, az időjárás jó volt (majdnem végig havazott), sajnos két kisebb baleset beárnyékolta (vagy fűszerezte?) a hangulatot.

Csütörtök éjjel találkoztunk Bánffyhunyad mellett, Botiék végül éjfélkor érkeztek meg, és kb. éjjel kettőre értünk fel a házhoz.
Péntek reggel havazásra ébredtünk, és "természetesen" az első tervünk az volt, hogy menjünk át a pádisi fennsíkra. Ezúttal sokkal tovább jutottunk, mint tavaly, végül pár száz méterre a menedékháztól akadtunk el, de ott annyira, hogy a Feroza helyzete teljesen kilátástalannak tűnt (behavazott, hófúvásos mező, az autó beásta magát annyira, hogy gyakorlatilag teljesen felfeküdt a fél méteres hóra). Nemsokkal ezelőtt volt az első baleset.

Az autó a hunyadi parkolóban, csütörtök este 10-kor.

A történelem néha ismétli önmagát. A tavaly téli (február 28-március 1) pádisi kirándulás ugyanígy kezdődőtt: Hunyadon kellett találkozzak Botiékkel. AKkor 4 órát vártam rájuk (részben az én hibámból, mert a Vitara rossz lámpája miatt korábban indultam otthonról). Most megint itt vagyok Hunyadon, mert bár úgy egyeztünk Botiékkal, hogy kb. du. 3 körül el tudnak indulni, tehát este 8-ra itt lehetnek, sajnos közbejött nekik valami, és késnek. Per pillanat nem tudom, merre járnak, de már várom, hogy fenn legyünk. Amíg várok, az egyik blokk tövében parkolva találtam egy kis internetet (köszönet érte az ismeretlennek), így élőben tudok posztolni, hogy üssem valamivel az időt :)

10 napos családi kirándulás az Erdélyi Szigethegységben. Edó, Tamás és én a Vitarával mentünk (és az utánfutóval), Péterék a gyerekkel már 1 nappal előttünk felmentek. Pár napot voltak Jánosék is, majd érkeztek Botiék. Kicsit más volt ez a pádisi kirándulás, mint az eddigiek (most voltunk először gyerekekkel), de nagyon jól telt. Offroad csak nagyon kevés volt, az egész kirándulásról egy közös albumot készítettem, 16 fotóval.

Február 27 – Március 1 – Hétvége az Erdélyi Szigethegységben. (Bár sokan ezt a környéket tévesen „Nyugati Kárpátoknak” hívják, a hegyvonulat földrajzi neve „Erdélyi Szigethegység”. Forrás: András Eduárd geológus, lásd még itt.)
Péntek este 11-kor találkoztunk Bánffyhunyadon. Budapestről érkezett Boti és Kisandris, Szatmárról Péter, mindhárrman egy bérelt Mitsubishi L200-assal, én pedig a Vitarával. Éjszaka felfele menet az úton előbb csak állatnyomokat láttunk, majd később két igazi farkast is. Életemben először hallgattam farkasüvöltést, fenn amúgy -10 fok volt és kb. 25 centi hó.
Szombat reggel indultunk autózni, előbb Pádis irányába a Péterék házától (Doda Pilii), azonban ahogy mentünk, az úton egyre kevesebb járműnyom és egyre több hó volt, majd egy adott ponton kb. 30 centis érintetlen hó állta útunkat, itt már az L200 sem boldogult (addig úgy mentünk, hogy elől Mitsu és én a nyomában). Még elindultunk több másik irányba is, kis utakon, amik nyáron jól járhatóak, de most többször is előkerült a vontatókötél, egyszer kidőlt fákat is félre kellett vontatnunk. A GPS logon látszik, hogy jó sokat csavarogtunk.
Vasárnap reggel sajnos már indultunk haza, de nem Hunyad irányába, hanem úgy döntöttünk, megpróbálunk átmenni Tordára, ugyanazon az útvonalon, mint 2007 augusztusában. Ha lehet ilyet mondani, a hegygerinceken végigautózás talán most még szebb látványt nyújtott, mint nyáron, ehhez az is hozzájárult, hogy egész úton szépen sütött a nap, a nyári úton pedig majdnem végig esőben autóztunk. Kb. 7 óra alatt értünk át Tordára, ahol elváltunk, és mindenki indult haza. Összesen kb. 670 km-t autóztam a hétvégén, ebből több, mint 250 volt offroad.
További dokumentáció a túráról:

• 16 képből álló fotóalbum leírásokkal
• válogatás a Boti fotóiból (6 fotó)
• szombati GPS log – autózás Doda Pilii környékén
• vasárnapi GPS log (Doda Pilii - Torda) – nem kevés munkával sikerült beszkennelnem és nagyjából kalibrálnom egy kétnyelvü Erdély-térkép szelvényt (Dimap). Erre a térképre van rátéve a vasárnapi log, bár kicsit nagy a térkép (460kB) érdemes ránézni teljes méretben, mert jól el lehet helyezni, hogy merre autóztunk.
• Eduárd figyelt fel rá, hogy az egyik tavalyi túráján ugyanott járt, mint most mi. A bizonyíték.
• Kommentek.

Pádis és a Tordai hasadék, autós és gyalogtúrák - 1 héten át. Résztvevők: Betti, Boti, Andi, Péter, Edó és én. Amire érdemes figyelni a fotóalbumban: 2005 őszén volt egy hatalmas szélvihar Pádis környékén, ennek nyomai sajnos még most is jól látszanak. A palacsintás túra GPS logja.

A belényesi gyüjtőtó partján.

Az ajtók a jobboldalon nyílnak...

Tanyavidék a világ végén

A tordai sóbánya bejárata

Június 30 - Július 1 Pádis - Doda Pilii, Nyugati Kárpátok. Résztvevők: Boti, Péter és a lányok: Andi, Betti, Edó. 2 kisebb túrát tettünk a környéken, itt volt először teljesen lebontva az autó teteje, persze rögtön utána szemerkélni kezdett az eső. 9 darab fotó. készült, sajnos valamennyi telefonnal, mert a fotógépem otthon maradt.

Mivel ezt a bejegzzést emlékezetből írom, annak hitelessége megkérdőjelezhető :) A kirándulás résztvevői: Betti, Boti, Edó és én. Botiék hétfőn, 21-én érkeztek hozzánk Agyagfalvára, majd kedden felmentünk a Transzfogarasra. A Capra menedékház melletti kempingben szálltunk meg, Edóval a Combo-ban aludtunk, Botiék sátoroztak.
Szerdán felmentünk autóval a Balea tóhoz, majd onnan tettünk egy 4 órás gyalogtúrát. A túra első felében gyönyörű, szikrázó napsütéses idő volt, aztán gyakorlatilag pár perc alatt leereszkedett a köd, és úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk. A visszafele vezető úton adott pillanatban olyan köd volt, hogy nehezünkre esett a kövekre festett turistajelzéseket is megtalálni.
Csütörtökön visszajöttünk Agyagfalvára (ez az út Botinak elég emlékezetes a szerda esti sült kukorica miatt...), majd pénteken felmentünk Pádisra (oda Edó már nem jött, mert dolgoznia kellett). Pádison csatlakoztunk az ottani csapathoz: Péterékhez, Andrisékhoz és Robikáékhoz. Itt már a "szokásos" program volt, gombászás, kirándulás és mindenekelőtt és -után nagy zabálások.