Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.
Az elmúlt hétvégén premier volt: fiúgyerekes kirándulást szerveztünk a
Péterék házához. Ez azt jelentette, hogy itthon maradtak a feleségek és a
csöppségek, viszont ott volt Andris és Andriska, Boti és Barnika, Péter és
Ákos, valamint mi ketten Tamással.
Mivel a Feroza 1 hónapja szervízben rostokol egy küszöbre várva, ezúttal a
Lancerrel mentünk (szintén premier). Péntek hajnalban indultunk, és dél
körülre értünk fel Péterékkel együtt, nem sokkal utánunk érkeztek Andrisék
és Botiék is.
A pénteki napra csak egy rövid séta jutott (de egy hirtelen jött zápornak
köszönhetően tökéletesen eláztunk), szombaton azonban hosszabb túrára
indultunk: autóval átmentünk a pádisi fennsíkra, majd onnan gyalog a Szamosbazár
körúton található Aragyásza-barlanghoz. Az előjelek nem
voltak túl bíztatóak, előbb a szomszédunk mondta még a háznál, hogy Pádisra
"ezekkel az autókkal nem lehet átmenni", majd a gyalogtúra elején
találkoztunk egy juhásszal, aki két dologgal bíztatott: "Hm, úgy látom
szaladnak a lovak, tehát jön a medve" és "ekkora gyerekekkel lehetetlen bemenni
a barlangba". Nos, jelentem nekünk sikerült.
A hétvége fotóalbuma
Az útvonalról találtam egy jó blogbejegyzést
,
ami majdnem szószerint igaz ránk is, tehát onnan idéznék:
"Végre megláttuk az Aragyásza-barlang bejáratát, ahová csak a patakmederben
lépegetve lehetett bejutni. Pár lépést haladtunk előre, aztán elértünk egy
létrához, amin le kellett mászni és tovább is a patakmederben haladtunk
tovább, természetesen felkapcsolt elemlámpákkal. Imitt-amott a barlang
teteje be volt szakadva és beszűrődött egy kis természetes fény is, meg a
szemünk is hozzászokott a sötéthez és könnyebben haladtunk előre. Talán a
legnehezebb rész az volt, amikor a barlang kijáratához értünk. Egy kicsit
nedves, csúszós volt a sziklafal is és a lánc is, amibe kapaszkodni kellett
az eléggé meredek kifelé vezető úton. Végre megláttuk a napfényt és a pár
lépéssel arrébb csörgedezett a Meleg-Szamos. "
A barlangban a gyerekekkel helyenkén nem volt könnyű, például a fent
említett létra néhány foka hiányzott, és itt Tamás kijelentette, hogy ő fél,
és inkább menjünk vissza, de aztán meggyőztem, és folytattuk az utat. Miután
kiértünk, nemsokára elkezdett zuhogni az eső, így az autókhoz visszavezető
utat esőben tettük meg. Általában mindenkinek volt vízhatlan ruhája, én
viszont bőrig áztam, a házhoz visszaérve azonban csodálatos napsütés
fogadott, és a ruháink gyorsan megszáradtak. Vacsorára hosszúra nyúló
grillezés kezdődött, Tamásnak még halat is sütöttünk, aztán a késői lefekvés
után vasárnap ebédidőben indultunk haza.