Ez egy rendhagyó bejegyzés, mert nyaralás közben írok az utazásunkról, mielőtt még teljesen elszáll a mérgem (márpedig a nyaralás alatt valószínüleg el fog).
Szombaton hajnali negyed hatkor indultunk Görögországba, az első napi etap Agyagfalva - Szaloniki volt. A bolgár határig egész jól haladtunk, ezúttal a Giurgiu-i átkelőt választottuk és nem számítottunk különösebb fennakadásra a schengeni csatlakozást követően. Korábban kerültem ezt az útvonalat, mert Bukaresten keresztül menni vagy megkerülni is könnyen jelenthetett 1-2 óra késést. Szóval a határra időben értünk, azonban a bolgároknak újra sikerült hozzák a formájukat, most éppen a határt képző Giurgiu - Rusze hídat javítják: a nyaralási szezonra a kétszer egy sávos hídegyik sávját gyakorlatilag elbontották és gondolom felújítják. Ennek következtében egyszerre csak egy irányban lehet áthaladni rajta, ami már önmagában probléma, ezt azonban sikerült még egy logisztikai bravúrral megfejeljék. A Romániából Bulgária fele tartó forgalom szombat délelőtt sokkal nagyobb volt, mint szembe, azonban a bolgár forgalomirányítás azt találta ki, hogy felváltva 15-15 percekig engedig az autókat. Ennek következtében a román oldalon kialakult egy többkilométeres sor, szembe irányba pedig szinte egyáltalán nem kellett várni, mert az ő 15 percük azzal telt, hogy amint érkezett egy autó, az azonnal áthaladt. Így néha percek teltek el úgy, hogy a hídon senki nem kelt át, miközben a román irányból a sor csak nőtt és nőtt. A hab a tortán az a kb. 40 perc volt, amíg - talán ebédszünet, váltá s, vagy egyéb ismeretlen ok miatt - a hídon egyetlen autó sem kelt át egyik irányból sem, ezalatt egy métert sem mozdultunk, és az okát sem tudtuk. Ja, és nekünk még ekkor hátra volt kb 600 kilométer aznapra, de velünk együtt még többszáz autó várakozott a hőségben.
Összesen nagyjából 150 percet vesztegeltünk a hídon átkeléssel, majd jött még egy meglepetés: valamilyen razzia okán a bolgár utakon a létező összes rendőr ki volt vezényelve, mindannyian a háromlábú sebességmérővel felszerelve. Mindenféle túlzás nélkül állítom, hogy a határtól Szófiáig minimum húsz helyen mértek sebességet, sokszor úgy, hogy közvelten a sebességkorlátozó tábla után 50 méterrel megbújva a fák mögé mértek. Többször annyira el voltak bújva, hogy a szembejövő autók vadul lámpáztak, de bármennyire meresztettük a szemüket, nem találtuk, hogy honnan mérnek. Próbáltam tartani mindenhol a kijelölt sebességhatárt, és kiváncsian várom, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban fogok-e kapni szeretetcsomagot "kedvenc" országomból.
A legfontosabb azonban, hogy szombat estére szerencsésen elértünk Szalonikibe, másnap Pireuszba majd hétfő reggel már Krétára gurultunk a kompról.

A tavalyi nyaralásunkról nem született meg a beszámoló, ezt pótolom most, emlékezetből és a fényképek segítségével.
A 2 hetes görög út egyik legérdekesebb része a logisztika volt: egy hetet hármasban töltöttünk Korfun, mert ezen a héten Tamás osztálykiránduláson volt Görögország másik részén, majd hétvégén találkoztunk és a második hetet együtt töltöttük Évián. A találkozás napján Tamásék hajókiránduláson voltak Skiathos-on, mi a kikötőben vártunk rá, ahova visszaérkeztek, majd amint kikötöttek, mentünk át az onnan nem messze levő másik kikötőbe, ahonnan kompoztunk Éviára.
De vissza az első héthez: Korfu nekünk egy fehér folt volt a térképen, ezért mindenképpen szerettük volna megnézni. Az itthonról indulás, szokásunktól eltérően egy szerdai nap volt, Szerbián keresztül autóztunk és este hét körül értünk a Veria városban foglalt tranzitszállásunkra. Innen másnap reggel folytattuk az utunkat Ioannina irányába, ez egy nagyon szép útszakasz, rengeteg alagúttal és viadukttal a hegyek között - 2021-ben erre jöttünk haza Kefalóniáról. Igumenícából, Görögország egyik legnagyobb kikötőjéből kompoztunk Korfura, ahol már az első pillanattól kezdve szembeötlött, hogy miért nevezik a legzöldebb szigetnek. A korábban bejárt szigetek közül egyedül Észak-Évia hasonlítható Korfu zöldjéhez: rengeteg örökzöld erdő, olajfaliget van a szigeten, és alig-alig vannak kopár részek, talán egyedül csak a dél-nyugati partok mentén található homokdűnés részeken.
Szállásunk egy part menti kis faluban volt, nem közvetlen a parton, de a ház nagyon tetszett. Érdekessége, hogy bár volt benne légkondi, a legnagyobb melegben sem kellett használni, mert a ház úgy volt építve és árnyékolva, hogy a földszinti lakásban mindig kellemesen hűvös volt. Emlékeztetett a 2013-as montenegrói szállásunkra.
A Korfun tett kisebb-nagyobb kirándulásainkról a képek alatt írtam.
Következő hét csütörtökén autóztunk keresztül Görögországon nyugat-kelet irányban, a már említett találkozópontra Tamással, majd aznap késő este értünk Éviára, ahol következő péntekig maradtunk. Éviáról és a 2021-es nagy tűzvészről is írtam a képek alá (fölé).
Hazafele Bulgárián keresztül jöttünk, de szokásunktól eltérően Szófiától ezúttal nem Vidin (Calafat) irányába, hanem Rusze (Giurgiu) fele, 3390 km-nél állt meg a számláló.

Korfui és éviai képek

Utóíratnak még leírnám, leginkább magamnak emlékeztetőül, hogy az Igumenicából induló kompra a jegyet érdemes előre megvenni (legalább 3 órával az indulás előtt), mert úgy lényegesen olcsóbb, mint a helyszínen induláskor.

Ez egy visszatekintő bejegyzés, ugyanis az idén május elején volt egy 3 napos kirándulásunk Ausztriába. Szerdán indultunk, este Bécsújhelyen szálltunk meg, majd a csütörtököt Bécsben töltöttük. Délelőtt a Forma-1 vándorkiállítását néztük meg Tamással majd délután találkoztunk Csabával, akivel végigjártuk Bécs néhány nevezetességét, voltunk a Schönbrunni kastély parkjában, majd utána Bécs belvárosában sétáltunk. Pénteken Eisenstadtba (Kismarton) látogattunk, itt is sétáltunk, nézelődtünk, az estét pedig Bécsújhelyen töltöttük és másnap reggel indultunk haza. Fényképeket valamiért nem készítettem, az egyetlen képem az alábbi, amely a Forma 1-es kiállításon készült. A képen egy kiégett autó látható, Romain Grosjean 2020-as autója, amellyel a Bahrein-i Nagydíjon emlékezetes balesetét szenvedte, és amely balesetet a csodával határos módon szinte sértetlenül túlélt. A képen látható, hogy mi maradt az autójából, illetve összehasonlításképpen egy kép, hogy milyen volt az autó a baleset előtt.

Az elmúlt hetekben lecseréltem az otthoni szerveremet, ami kisebb változtatásokkal 12 éve szolgál. Ennek következményeként a blogot is át kellett költöztetnem az új gépre és egyúttal kicsit változtattam is a kinézetén, mert az elmúlt 8-10 évben szinte egyáltalán nem nyúltam hozza, ezért például egy telefon álló képernyőjén szinte használhatatlan volt. Sokkal jobb most sem lett, de legalább nézhető, illetve a menüpontok is használhatóak. Ugyanakkor ezeknek a változtatásoknak "köszönhetően" előjött néhány hiba is, ami főleg a régebbi bejegyzéseknél szembetűnő, de próbálom javítgatni őket, hogy minden olvasható és nézhető maradjon.
Az új szervert egy tavaly év végi kirándulás fotóival avatom fel, amikor is hármasban töltöttünk 2 napot Triesztben (és még 2 napot utaztunk). Ez egy igazán hirtelen jött ötlet volt és így mondhatjuk, hogy Szaloniki után újra sikerült 2500 kilométert autózni egy jó kávéért :)

Trieszti album

Ennyi variálás, ötletelés talán még egyik kirándulásunk előtt sem volt, mint az idén. Az alapfelállás az volt, hogy a Tamás abszolváló vizsgája miatt (ami csak július 21.-én végződött az iratkozással) az idei célpont nem Görögország lesz. Görögországban a két legzsúfoltabb és legmelegebb hónap a július és az augusztus, ezen belül pedig július második fele és az augusztus 15 körüli hetek. Én szerettem volna egy körutat tenni északi irányba, de az hamar világos lett, hogy egy skandináv túra 2 hét alatt nem megoldható - hacsak nem azzal töltjük minden napunkat, hogy egész nap autózunk. Ezután következett a Balti-államok ötlet, amelynek célja és fordulópontja Észtország lett volna. Július közepén azzal kellett szembesüljek, hogy az általunk preferált időponthoz képest (július vége és augusztus eleje) túl későn kezdtem szállást keresni. Néhány napig nézegettem Dániát is, mint lehetséges célpontot, azonban a szállások miatt ezt az ötletet is elvetettem és elővettem egy régebbi tervet. Tovább...

Krétára menni egy régóta dédelgetett terv volt, de valahogy mindig úgy voltunk vele, hogy egyszer majd valamikor el fogunk menni, csak még nem most. Korábbi görögországi beszélgetésekből, illetve olvasmányaimból az derült ki, hogy Kréta bizonyos szempontból Görögország esszenciája. Ahhoz, hogy az ember megértse Krétát, előbb érdemes megismerni Görögország más tájait, majd ezekkel az ismeretekkel és érzésekkel felpakolva odalátogatni. Természetesen sokan vannak, akiknek első görög útjuk azonnal Krétára vezet, illetve olyanok is vannak szép számmal, akik csak Krétára járnak évente vissza. Én azt szerettem volna, hogyha nekünk az óriási görög puzzle-ban A Nagy Sziget egy olyan rész lenne, amit már körberaktunk, és úgy illesztjük be a helyére. Talán sikerült elérni ezt a célt, azt legalábbis biztosra állíthatom, hogy Kréta egy újabb arca Görögországnak és vannak olyan jellegzetességei, amiket máshol nem lehet megtapasztalni. Ahhoz pedig, hogy a különbségeket észrevegyük mindenképpen szükség volt a korábbi tapasztalatokra. Tovább...

Azt nem mondhatom, hogy hosszas tervezés előzte meg ezt az olaszországi kirándulásunkat. Néhány nappal a tavaszi vakáció előtt tudatosult bennem, hogy a gyerekek nem egy, hanem két hét vakációt kapnak Húsvétkor, így ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy a vakációban lehetne egy kirándulást tenni valahova. Ettől függetlenül, szintén ezekben a napokban szembejött velem a hír valahol az interneten, hogy az idén az imolai Forma 1-es hétvégét két év zártkapu után az idén nézőkkel tartják meg...
Gyorsan vettem két állójegyet a versenyhétvégére (90 Eur / darab), keresgéltem szállást az airbnb-n, majd a versenyhét szerdáján elindultunk itthonról. Szerda este megaludtunk Budapesten, majd csütörtök reggel indultunk tovább, Velencéig autópályán, majd onnan a tengerparti úton mentünk Lido di Pompose üdülőtelepülésig, ahol a szállásunk volt.
Péntek reggel már mentünk is ki Tamással a pályára, ahol elég változékony időjárás fogadott (és ez tartott is egész hétvégén), de mindenre fel voltunk készülve :) Amíg mi a pályán voltunk, Edó és Andrea a szállásunk környékén sétáltak-rollereztek majd szombat délelőtt tettünk egy közös kirándulást a közeli Ravenna városba.
Hétfőn még maradtunk, meglátogattuk San Marino-t, majd kedd reggel indultunk haza ugyanazon az útvonalon, amelyen mentünk. Összesen 3780 km-t autóztunk - és nagyon jó volt végre kimozdulni itthonról. Mostmár lehet tervezgetni a nyaralást :)

26 kép, 3 videó és még szöveg

Ez nem egy blogbejegyzés, pontosabban az, de semmi köze a blog eredeti témájához. Egy nagyon trükkös telepítésen vagyok túl, és ezért leírom magamnak a lépéseket, ha meg kell majd ismételjem, legyenek támpontjaim.

1. A CM4-en a J2 Jumpert zárni "Fit jumper to disable eMMC boot"
2. CM4-et a USB Slave porton (micro USB) összekötni egy host-tal, amin lehetőleg Linux van. Itt kell futtatni az rpiboot-ot, majd ezután az EMMC megjelenik, mint egy külső drive, amire a hagyományos módon fel lehet tenni az image-et. Raspberry Pi OS Lite bullseye-t tettem, 64 bitest.
3. Jumper ki, majd első boot után a szokásos dolgok: jelszó, időzóna, hostname, apt update, upgrade
4. sudo apt install mc joe git raspberrypi-kernel-headers patchutils libproc-processtable-perl libfontconfig-dev telnet libjpeg-dev libcap-dev gettext libdvbcsa-dev
5. git clone https://github.com/tbsdtv/media_build.git
6. git clone --depth=1 https://github.com/tbsdtv/linux_media.git -b latest ./media
7. cd media_build && make dir DIR=../media && make allyesconfig
8. ahhoz hogy le tudjam fordítani, néhány modult ki kellett venni a v4l/.config file-ból:
9. sed -i -r "s/(^CONFIG.*_RC.*=)./\1n/g" .config
10. sed -i -r "s/(^CONFIG.*_IR.*=)./\1n/g" .config
11. sed -i "s/CONFIG_DVB_MN88436=m/CONFIG_DVB_MN88436=n/g" .config
12. majd nagy levegő és mehet a make -j4 (fentiek után hiba nélkül lefutott) és sudo make install
13. A probléma az, hogy a CM4 alap esetben valamiért nem ismeri fel a PCIE-es TBS DVB kártyákat (lspci -ra nem listáz semmit), miközben egyéb PCIE kártyák, pl. egy hálókártya azonnal működik.
14. sudo cp /boot/bcm2711-rpi-cm4.dtb /boot/bcm2711-rpi-cm4.dtb.bak
15. dtc -I dtb -O dts /boot/bcm2711-rpi-cm4.dtb -o ~/test.dts
16. joe ~/test.dts
17. ide: pcie0 { brcm,enable-l1ss; be kell szúrni a következő sort:
18. max-link-speed = <1>;
19. dtc -I dts -O dtb ~/test.dts -o ~/test.dtb
20. sudo mv ~/test.dtb /boot/bcm2711-rpi-cm4.dtb
21. reboot és kellene működjön, ls -l /dev/dvb
22. az RTC óra: be kell kapcsolni az I2C-t, és /boot/config.txt -ba:
23. dtparam=i2c_vc=on
24. dtoverlay=i2c-rtc,pcf85063a,i2c_csi_dsi

Az idei nyaralás előkészítése tulajdonképpen már az előző bejegyzésben leírt Szaloniki úttal elkezdődött, ugyanis az egy jó alkalom volt kipróbálni, hogyan lehet utazni és mozogni Görögországban a járványos időkben. Az elmúlt évek görög nyarai után nem az volt a kérdés, hogy idén hol fogunk nyaralni, hanem az, hogy mikor lehet végre indulni. 2020-ban eltotojáztuk a nyaralást, mert ugyan volt június végén - július elején egy pár hetes ablak, amikor különösebb megkötések nélkül lehetett utazni, mi azonban kivártunk, és végül július második felére a számok annyira romlottak, hogy elvetettük az utazást.
Az idén úgy indultunk el június végén, hogy a főbb paramétereket leszögeztük, a részletkérdéseket pedig nyitva hagytuk. Eldöntöttük, hogy 1-2 nap közelítéssel 3 hétre megyünk két helyszínre: első héten Kefalónia szigetére, majd utána 2 hetet a szokásos Éviára. Semmit nem foglaltunk előre és a pontos útvonal sem volt meg, annyit tudtam, hogy az indulás napján (szombaton) mindenképpen el kellene érjünk Görögországba, hogyha másnap kompozunk, akkor tudjuk kiszámolni a kikötőbe érkezés idejét, az ne függjön egy határátlépés idejétől. Tovább