Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

2012 Március havi bejegyzések:
WTCC helyett, avagy nem lehet elég korán kezdeni
2012 Március 12, Hétfõ

Csendes, otthonülős, tévében autóverseny nézős vasárnapot terveztem, de egy hirtelen ötlettől és Juli telefonjától vezérelve borítottam az eredeti tervet. Már korábban beszélgettünk róla, hogy Tamást jó lenne kivinni a Hargitára egy kis síoktatásra, hátha kedvet kap hozza. Amiért mi nem sízünk, még szeretnénk, ha ő megtanulna. Juli ajánlkozott, hogy szívesen tanítja, és most adott volt a lehetőség, hát megpróbáltuk.
Tamásnak természetesen nagyon tetszett, főleg, hogy lehetett esni és henteregni a hóban :), de a gyerekpályán való ereszkedést is élvezte, és bár kezdett fáradni, a végén alig tudtam elhozni a pályáról, még szeretett volna maradni. Aludt is hazafele az autóban, mint a mormota :)
Délutánra értünk haza, az első futamot felvételről, a másodikat, a galambost, már élőben néztem, így volt teljes a hétvége.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: madarasi hargita, tamás.
Még egy kis hó
2012 Március 4, Vasárnap

Nagyon hosszú tervezés után egy nagyon rövid hétvége Doda Pilii-n, a Péterék házánál. Péntek reggelre mentünk fel: Andris, Boti és Péter egy bérelt L200-al, én pedig a Ferozával. Szokás szerint az autókkal most sem jutottunk el sehova a helyenként méteres hóban, de sok szép helyen jártunk.
Az elmúlt években (2009-ben és 2010-ben) a téli pádisi túrát februárra időzítettük, most március elején voltunk, de bőven volt tél, és nem nyíltak még a hóvirágok :)

Vigyázat! A képek még több havat tartalmaznak!

Tovább a videókhoz

1 megjegyzés. Kulcsszavak: andris, boti, feroza, pádis, péter.

Füley István 2007-2022
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen