A tavalyi három hetes nyaralás nekem és Tamásnak két részre oszlott, mert az első hét péntekén ketten autóba ültünk és elmentünk körbejárni a Peloponnészosz-félszigetet. Távollétünk alatt megérkeztek Szöcskéék is Éviára, így miután mi visszaértünk, még kb. 10 napot töltöttünk együtt, többnyire pihenéssel, kisebb kirándulásokkal. (Beszámoló)
A peloponnészoszi körutat megelőzően sokat olvastam a témában (elsősorban internetes fórumokat illetve két könyvet: Szabó Magda – Zeusz küszöbén és Vojáki-Nagy Andrea – Hellász rabságában ). Ezek alapján vállalkoztam arra a lehetetlen feladatra, hogy kiválasszam a látnivalókat, amelyek nekünk a legérdekesebbek lehetnek. Ez azért kivitelezhetetlen, mert a Peloponnészoszt bejárni több hónap sem lenne elegendő – nekünk 5 napunk volt. Végül összegyűjtöttem kb. 8 látnivalót, amelyekről tudtam, hogy nem lesz időnk mind megnézni, de nyitva hagytam a kérdést, hogy majd menet közben döntsük el, mire elég a mi öt napunk.
Most elsősorban a mi úti naplónkat írom meg. , és nem a látnivalók történelmi vagy természeti adottságait, mert azt nálam sokkal pontosabban leírták mások.
Péntek reggel startoltunk és a nap egyetlen fix programja az volt, hogy a Korinthoszi-csatornán sétahajókázást bonyolító emberrel előre egyeztettem időpontot. Az aznapi hajó (nincs fix menetrendje) délután kettőkor indult Isthmia kikötőjéből, ami egyben a csatorna déli kapuja. Azt előre eldöntöttem, hogy amennyiben lehet, ezen a pár napos kiránduláson nem autópályázunk, inkább alsórendű utakon autózunk, ahol sokkal több a látnivaló. Ennek megfelelően kényelmesen mentünk végig Évián a halkídai hídig, majd Thébain keresztül, Athént elkerülve, a csatorna fele. Az úton sok helyen láttuk az elmúlt napok nagy esőzéseinek a nyomát, több helyen is el volt terelve a teherforgalom, mert az utat alámosta a sok eső. A legnehezebb szakasz Mándra nevű település után kezdődött, ahol mi végül megúsztuk elakadás vagy elterelés nélkül, de volt pár necces helyzet, amint az alábbi Utcaképen is látható:

A fenti helyen kétirányú kamionforgalom zajlik(!), valamint hozza kell még számolni, hogy néhány helyen fél méter magas hordalék állt az úton.
Lehet, hogy ezt a rövid szakaszt jobb lett volna az autópályán megtenni :) ugyanis ezen a részen, mely gyakorlatilag kilométereken keresztül egy ipari zóna, nincs sok látnivaló.
Utólag is ellenőriztem, és tényleg: az autópályán kivül ezen a szakaszon nincs más alternatíva.

A Csatornánál, a hajó indulása előtt, maradt még időnk kb. 1 órát nézelődni, átsétáltunk a régi hídon, ahol rettenetesen fújt a szél, megkerestük a magyar állam által állított emléktáblát, fényképezkedtünk, szuvenírt vásároltunk, aztán iparkodtunk a kikötőbe a hajónkhoz, ami végül görög idő szerint indult két órakor, vagyis a mi időnk szerint fél háromkor (felnőttjegy 25 EUR, gyereknek ingyenes). Magáról a sétáról és a kirándulásról vannak képek a galériában, én azt gondolom, hogy a Csatorna mindenképp megér egy megállót és a hajóút is nagyon érdekes, mert teljesen más a látvány a fedélzetről, mint a csatorna feletti hídról.
A hajóút után megettük a reggel még Évián vásárolt péksüti-ebédet, aztán a Peloponnészoszra érve, annak északi-parti útján mentünk tovább az aznapra kinézett kemping fele. 75 kilométert autóztunk közvetlen a tengerparton, a tenger nagyon hullámzott, így fürdéshez nem kaptunk kedvet, de többször is megálltunk fényképezni. A kinézett kemping (Akrata Beach) túlszárnyalta az elvárásainkat, tökéletes volt a fekvése, a tengerpartja, és minden helyben a rendelkezésre állt. Este, miután sátrat húztunk, berendezkedtünk, és még egy jót fürödtünk az erősen hullámzó tengerben.
Másnap, szombaton, vonatozni indultunk. A vonat a kempingünktől alig fél óra autózásra levő Diakofton nevű tengerparti üdülőfaluból indul, és a Vouraikos-szurdokon keresztül megy fel a 750 méteren található Kalavrita városba (kapcsolódó szomorú olvasnivaló). A vonat egy köztes megállót érintve egy óra alatt teszi meg a 22 kilométeres utat. Kalavritában bő két óránk volt sétálni, nézelődni, majd felültünk a visszafele induló vonatra, azonban a köztes megállónál leszálltunk, és a hátralevő kb. 14 kilométert gyalog tettük meg. A szurdok annyira keskeny, hogy külön gyalogösvénynek nincs hely, az út legnagyobb részét a sínen kell megtenni, végighaladva annak hídjain és alagútjain. Kicsit izgultam, hogy a két tériszonyos (Tamás meg én) hogy fog boldogulni, de szerencsére semmi probléma nem volt, a látvány pedig bőven megérte a kb. 4 órás gyalogtúrát. A végére elfogyott az ivóvizünk, de annál jobban esett az autóban hagyott őszibarack, amikor odaértünk :) Ennél már csak a kempingben elfogyasztott vacsora és a fürdés volt jobb, majd egy meccsnézéssel zártuk a napot.
Vasárnap reggel szó szerint szedtük a sátorfánkat és indultunk tovább. Az első megálló Pátra városa volt. Az út érdekessége volt, hogy menet közben felvettünk két hátizsákos stoppost. Őket már előző nap is láttuk, az út szélén bandukoltak egy Patra táblával. Mivel mi is pont terveztünk egy pihenőt Pátrában, ezért megálltam, szegények nagyon fáradtak voltak (valószínűleg az út szélén tölthették az éjszakát), így nem csak az eltérő nyelv miatt (franciák voltak) nem tudtunk beszélni, hanem mert kb. 5 perc autózás után mindketten mély álomba szenderültek. Pátrában nem volt különösebb terv, körbesétáltuk a város védőszentjének, Szent Andrásnak a tiszteletére épített gyönyörű székesegyházat, kávéztunk, reggeliztünk egyet, és indultunk tovább a következő megállónkhoz.
Az ókori Olimpia volt az, ahol bejártuk a játékok helyszínét (rengeteg feltárt épület található itt, jól dokumentálva, átláthatóan kitérképezve). Vasárnap dél volt ekkor, de az Olimpiai Stadionban és környékén nem volt zsúfoltság, csak elviselhetetlen, 37-39 fokos hőség. Tettünk egy látogatást a múzeumban is, ahol rengeteg szobor és egyéb régészeti lelet van kiállítva a légkondicionált termekben, minden esetben feltüntetve azok eredeti helyét (amelyet nem sokkal azelőtt láthattunk a kinti séta alkalmával). Olimpiából megcéloztuk a következő szállásunkat, amely szintén egy kemping volt, a Messzínia nyugati tengerpartján levő Erodios kemping (Pülosz város mellett, a Navarino-öbölben). Ez is egy nagyon rendezett kemping, tökéletesen kialakított sátorhelyekkel, minden elképzelhető szolgáltatással (étterem, üzlet, bár, internet, áram, stb.) – két éjszakát töltöttünk itt.
Vojáki-Nagy Andrea - Hellász rabságában könyvében nagyon érzékletesen írja le ezt a környéket (is), ezért feltétlenül el akartam jönni ide, elsősorban a képeslapokra kívánkozó Voidokilia-öböl miatt.
Hétfő délután előbb gyalog indultunk el a kempingből a közeli öböl irányába, azonban már utunk elején meggondoltuk magunkat. A gyalogösvény egy a tengert a part menti tótól elválasztó keskeny földnyelven vezet, ahol előbb csak néhány túlméretes pókkal találkoztunk (tényleg ijesztő példányok voltak), majd mikor egy kb. 80 centis kígyó (sikló?) is áttekergőzött előttünk, akkor inkább az autókázás mellett döntöttünk :) Autóval is érdekes volt megközelíteni az öblöt, mert a földút a part menti nagyon sűrű nádasban vezetett – majdnem mintha egy zöld alagútban mentünk volna. A Voidokilia-öböl tényleg gyönyörű, fürdőzők alig voltak, így az egész délutánt itt töltöttük, mászkáltunk a környéken (az öböl mellett van a Navarino-vár is), fotózgattunk és a naplementét is megvártuk.
Másnap, kedden (júl. 3) hazafele vettük az irányt, és mivel majdnem 500 km választott el Éviától, ezért mégis felhajtottunk a Peloponnészoszt átszelő autópályára és ezen haladtunk Trípolisz irányába. Bár jó néhány látnivaló volt még felírva, mint kötelező látnivaló (Monemvaszia városa, a Dírosz barlang, satöbbi), ezeket egy másik nyaralásra halasztottuk. Útközben csak Náflióban álltunk meg, ami szintén egy gyönyörű város. Kicsit árnyalta az ottani sétánkat a kb. 40 fokos hőség :) Innen már tényleg megállás nélkül jöttünk „haza”, a családunk másik fele pedig nagyon örült nekünk az öt nap távollét után.

Fotóalbum:
Ráadás:

Egy térkép a kb. 1100 kilométeres túránkról, annak minden részletével.
A térkép mozgatható, nagyítható, útvonaladatokat, időpontokat és még néhány fényképet is tartalmaz.